Megint egy start. Megint valami elkezdődik, azért hogy valaminek vége legyen. A december ma már különösen ilyen. Eljön, hogy aztán újra pontot tegyen egy megöregedett év végére. Szeretjük? Nincs más választásunk...

Decembert majd nagy lendülettel felváltja Január és kezdődik minden előlről. Aztán eltemetünk még egy évet. És még egyet. Erről szólna? Nem szeretném elhinni. Valamikor a varázsát is képesek voltunk észrevenni.

Nem vagyok hidegpárti, és nem föltétlen szeretem a temérdek ruha alatti mozdulatlanságot, de be kell vallanom, kicsit mindig megsimogatja lelkemet a ma már ridegnek hitt tél is... Emlékezem. És néha hiszem, hogy most is lehet olyan, mint gyerekkorban...

Akkor nem érdekelt, hogy csontig fagytam, hogy bőrig (be)áztam. Barátja voltam a hidegnek is. Nem tudtuk, mit jelent a felnőttek által sokat hangoztatott "Hogy telik az idő!" Azt sem tudtuk, melyik évben vagyunk. Nem tartottuk fontosnak.

Meghitt volt a tél, játékos, titokzatos, értékes, és a hideg ellenére a melegről szólt.

Sokunk azóta már a meleg-et behelyettesítette az elmúlás-sal... Mintha az idő engedné, vagy tiltaná meg az emberi boldogságot. Tényleg függenénk tőle? A lényeg hova bújt? Valahol lemaradt...

Kétségbeesés előzte meg, vakság, rohanás.

"Úr Isten, hogy telik az idő!" Na és? Azt hisszük, bölcsebbek lettünk. Pedig sokkal butábbak vagyunk.

Jön a nagy PÉLDA:

"A téli hónapok úgyis a depiről szólnak." Ezt mondta egyik ismerősőm. Hogy szólnának erről?? Kiskorunkban erről szóltak? Vagy azt hisszük, hogy most már felnőtt ruhában divatosabb ha ezt gondoljuk? "Azok a régi szép idők!" Nem meséltek másról, mint amiről most is mesélni kívánnak. Meghalljuk? Megengedjük?

A téli hónapok az összebújásról szólnak. Baráti összemelegedésekről, traccspartikról, szánkóról, forraltborról, társasjátékról, vicces hóemberről, filmnézésekről, nagy hócsatákról, S Z E R E T E T R Ő L...

Mert a lényeg egyáltalán nem a 2011 halálán van, és nem a temetésen. A lényeg nem az idő múlásának észrevételére akarja fordítani a fejünket, hanem az igazi értékekre...

Én -ha úgy tetszik naívan- hiszem, hogy a hónapok nevei és az évek számai nem változtatnak hangulatunkon, életünkön, boldogságunkon. És az igazi értékeknek az idő valójában soha nem fog tudni határt szabni. Csak mi lehetünk a cinkosok ebben.

A tél melegíteni akar, nem megfagyasztani. Melegíteni ott legbelül. Kérdés, hogy van ereje nélkülünk befűteni?

Megérkezett, ugyhogy mától kísérletezhetünk. Én így akarom kezdeni: Isten hozott, December!

Az utóbbi napokban úgy ébredtem, hogy nem tudtam örülni. Nem a felébredésnek (annak azért azt hiszem, örökké tudnék örülni), hanem úgy egyáltalán. Nem volt az a jól megszokott széles szájú leány a tükörben, mint általában.

Ha ezt elmesélném a közvetlen ismerőseimnek, nem hinnék el. S a legnagyobb igazság az, hogy én sem akarom elhinni. Mert igensi képes vagyok a mosolygásra! Néha mégis elhiszem... Van úgy, hogy az emberben erősebb az erőtlenség, mint az erősség. Ha sokáig helytelenül használom az életet, úgy érzem megbetegszik. Aztán én szenvedem a tüneteit. Más meg az én tüneteimet... Csúnya láncreakció ez. Még szerencse, hogy időnként észrevesszük a vészféket.

A legtöbb ember aki körülvesz, úgy könyvel el, hogy én az örökmosolygó, én a sosembánatos.Persze az ember emberből van, néha megenged magának lehangoltságot, szürkeséget, gyomorfájást, könnycseppeket, sóhajokat, panaszokat, s a lista olyan hosszú lehet még! (Nekünk még ez is meg van engedve...) Kérdés csak az, hogy érdemes? Érdemes a napi rendszerességel érkező csodákat -amiket nem mellesleg ajándékba kapunk- a legfelső polcon tárolni, hogy majd alig férhessünk hozzá? Naná, hogy senki nem ilyen agyalágyult. Pedig mégis.Mégis úgy érzem, legtöbbszőr a saját magunk szürkeségeinktől nem vagyunk képesek meglátni a színeinket. Pedig melyik szembeötlőbb?

Rosszul tanultunk meg dekódolni...

Ilyenkor megszégyellem magam...Kiírnám magamnak házi feladatnak: "Ma szépen hálát adsz azért, hogy élsz!" S még mennyi mindent ki kellene kiírogatni! "Adj hálát, hogy egészségesen ébredtél! Adj hálát, hogy viszont látod a szeretteidet! Hogy nem vagy vak. Hogy nem zúg a füled. Hogy mind a tíz ujjadat mozgatni tudod. Adj hálát, hogy van kihez szólj! Hogy szeretnek, és szerethetsz. Hogy van ahol kifáradni, és van amitől szenvedni... (Mert fel sem fogjuk, hogy ez mennyire fontos! Pedig nincs keserű, nincs édes sem.) Adj hálát, hogy emlékezel! Hogy lehetőséget kaptál a boldogsághoz! Hogy van cipőd, és nem fázol! Adj hálát, hogy mindezek mellett gyönyörű vagy! Adj hálát, hogy kapsz még egy, s még egy lehetőséget minden egyes új nappal örülni az életnek, örülni a pillanatnak, megbecsülni és észrevenni a csodákat!" Mert semmi sem egyértelmű... Még az sem, hogy köröm nő az ujjaimon. Ezentúl ha majd szomorúan mernék ébredni, tükörbe nézek, keresztet vetek, és megköszönöm azt is, hogy ilyen ökör vagyok. Mert vagyok. Ez a legkézzelfoghatóbb csoda. És megtörlöm a szürke, hómályos szemüvegem, hogy még véletlenül se járjon túl az eszemen.

"Van neked eszményképed? -Kérdezte apa, és várt, hátha azt mondom:

-Te vagy!

De én a tükörbe néztem, amikor bólintottam..." (Ágai)

Így szeretnék én is élni! Hogy a tükörbe bólinthassak... És nem majd. Most. Ma. Aztán ha a holnap is ajándék lesz, újra.

Today, Madison was given to Monique, youg women, no children, single, odd girl but nice. I say odd because she was baby sitting but doesn't like children, and she placed the child in the car and held the dog in her hand! Great for Madison BAD for children she baby sits. (PS no air running, no window's down, Alabama heat, can anyone say child services?). Back to madison, oddly Madison didn’t cry or whine she just went willingly, almost like she was happy to leave. I was/am not happy that she is gone. My Madison, we’ve gone through piss stained floors, scratches, climbing steps, boyfriends, drunken nights, her first cycle, tornados, and her depression after Jason left her!

Ok when I went to interview with Peace Corps I stayed with Stephanie and Joseph, and Madison came along. Madison ate my forms, reference, everything that I was supposed to bring with me to Atlanta for the interview while I slept. I went to the interview with a bag filled with torn pages and stated that my dog ate my paper work and that I was sorry. Can you believe that? I am shocked that I still got the job. Maybe that’s why she ate the forms (finger print card and all), she foresaw me leaving her headed to Africa. I hope that she will be well taken care of. My ode to Madison, My friend, My confidant, My puppy! I love you and you will be missed! I hope she doesn’t tell her new mom my secrets. I hope she doesn’t like her new home better?

I just recieved word from Madison's new grandmother, who stated that she was eating Cheese… Yep! I’ve been replaced!

TEAR!

Well not exactly, but there is not a song (that I know of) that says going to Zambia Africa for the first time. So work with me. As you already know, I am about to begin a personal and missionary trip to Zambia, Africa with the Peace Corps as a HIV/AIDS community mobilizer. Basically, I will help to educate those in RURAL Zambia on prevention, nutrition, and basic education on the virus. I will be in Zambia for 27 months. I know for sure that I will be back home for my sisters wedding in June 2008, other than that visit home doubt that I will be back prior to 2009. I am expecting a lot visitors to Africa so I don’t think I will have time to come home for a visit. But who knows. Some might ask why Africa, why Peace Corps, well so did they. For those of you who have myspace I have this on my page so so ignore.

Below is my aspiration statement that I submitted to Peace Corps. It’s not Pulitzer Prize material but it's a glance into why Peace Corps. It's not inspirational, or feed the children, save the world type of stuff but maybe it will give you some idea as to why Peace Corps, (Well maybe not why, but at least it is something to occupy your time). Also if you would like to keep up with my journey and maybe even send me some parcels while I'm living in my hut my address and contact information will be updated shortly.

Aspiration Statement

Expectations of Peace Corps Service:

My expectations of my Peace Corps service, both for myself and for those whom I will serve in Zambia are vast. First, I expect to be changed by my experiences in Zambia. I hope that my service, perseverance, and knowledge will help to educate the people of Zambia. Hopefully my presence in Zambia will help to convert ideologies about African Americans. I do not have any other expectation on how and to what extent I will change. I know that after 27 months in Zambia I will return a different person than I am today. I expect that living in Zambia will make me a more patient, understanding, and humble person. Peace Corps Zambia will indeed change my perceptions; increase my independence, and self reliance. I am not naive and believe that it will not be difficult adjusting culturally, professionally, and personally, but my willingness to learn and relentless pursuit for personal growth will be seen throughout the community, and hopefully help with integration and language barriers. Through limiting expectation I am keeping an open mind. I have read several blogs about Peace Corps experience and feel mentally prepared to deal with the challenges of living aboard. I am not a quitter, so even if things are worse than I expect, I know that I am committed to 27 months. The beauty of Zambia (travel Zambia sites) gives me encouragement that this decision is a good one and that I will make lasting memories, that Zambia and I will grow from.

Strategies for Adapting to a New Culture:

I would be lying if I said that adapting to a new culture did not scare me. However, I plan to be completely open in order to learn as much as I can about Zambia's way of life. I want to engulf myself in all that is Zambia. I will do this by listening and asking questions in an attempt to form a bridge of understanding, which will help in forming a general tolerance if not acceptance of both cultures. I am aware that as an American I will not be able to integrate completely and there will be several stereotypes that I will have to face. Through learning the language, cultural patterns, and routine, I will attempt to assimilate within the community. I will maintain my cultural identity while remaining receptive to Zambian life. I know that there will be complicated situations that will occur. I believe in positive thinking and mental readiness for all situations, hence I try to mentally picture events that can and probably will occur while in Zambia, in an attempt to lessen the shock and panic of an event. The key to adapting to any culture is the understanding of why things are done (weather its tradition, health, or belief system). I plan to attend festivals and celebrations in order to adapt to Zambian way of life. Through understanding comes acceptance. In life there are successes and failures, I plan to learn from the efforts (good and bad) of mine and others.

Personal and Professional Goals:

I hope to become a better person. Taking on this challenge as a Peace Corps Volunteer is going to be life changing, and it can only be for the better. I hope to make memories that will make 27 months without water or electricity well worth it. Through this experience, I want to get a better grasp on my personal and professional goals. I wish to use these experiences over the next two years to guide me to a balanced life, with personal and professional satisfaction.

After Peace Corps my professional goal is to work in Sociological Research. That's today. I have worked for both the State Government and within the corporate world and currently I do not have the desire to continue on either path. I believe that the Peace Corps experience will greatly influence where I go after this assignment.

I can defiantly say that I am looking forward to Peace Corps Zambia. Establish life-long friends and contacts and hopefully make a visible different in the fight against HIV/AIDS in Africa.

So it's final! Well almost, I received and accepted my invitation to Zambia, Africa! I will leave from Birmingham, AL on June 13, 2007 (This date is fitting since it's the date of my Mom and Dad's birthday) headed to Philadelphia for staging (this last three days) then off to Africa.

Wow! Africa.

Not really sure how I feel about this, there is excitement, fear of the unknown, and FEAR! LOL (which means laughing out loud for those not Internet lingo savvy i.e. my parents!)

I will be working as a HIV/AIDS community based mobilizer. Which entails forming and/or strengthening community groups, creating awareness of the HIV/AIDS basic facts, assists the community to identify the adverse effects of HIV/AIDS, facilitate prevention/care support groups, and educate on the importance of nutrition care.

So, Zambia? Instead of me giving you the country facts, I think the following site are pretty cool, check them out when you have time.

http://www.lonelyplanet.com/

http://earth.google.com/